Geotúra kategória bejegyzései

Geosuli – 2025

Kedves Túratársak, Érdeklődők !

A jövő év tavaszán folytatni szeretném a Vértes hegység geológia felfedezését és bemutatását – együttműködve Asbóth Kati fehérvári egyesületeivel.

Ezúttal Mór vagy Pusztavám képzési helyszínnel a Vértes ÉNy-i része következne – errefelé még sosem jártunk :)

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan szerveznénk meg, de ahogy a cím is jelzi, némileg módosítva. Az eddigi tapasztalatok fényében kevesebb elmélet és több terep lesz, illetve az időtartamot is két hétvégére szűkítjük a vizsga elhagyásával.

Ez tehát nem túravezetői tanfolyam lesz, hanem kifejezetten terepi geoképzés az adott térségre vonatkoztatva, hiszen az általános elméleti témákat már jó néhányszor hallottátok, azt felesleges lenne megismételni.

A terv tehát az alábbi:

A fenti települések valamelyikén egy félnapos elmélet, ppt előadások formájában, majd délután, illetve a többi napon a „szokásos” autós-gyalogos terepbejárások.

Az időpont: 2025. március 29-30. (szombat-vasárnap) és április 4-5-6. (péntek-vasárnap)

Ha az egymás utáni két hétvége túl sűrű lenne, akkor az 1. időpont március 22-23. is lehetne – ezt kérem jelezni, hogy melyik a jobb?

A képzés időtartama összesen 50 óra, a részvételi díja 60 ezer Ft, ami két részletben is fizethető.

Minimum induló létszám 10 fő. Ha 15 fő feletti a résztvevők száma, akkor a fenti díj is csökkenhet.

Ízelítő a programból:

– triász dolomitban szurdokvölgyek

– dachsteini mészkő karrmező

– jura neptuni telérek

– kréta mészkövek ősmaradványokkal és óriás feltolódással

– eocén ősmaradványos képződmények

– jardang, sziklakapu, kőfejtők, homokbányák, szenes meddőhányók, csodálatos kilátás

– és ami még akad a Mórtól Oroszlányig, illetve a Vértes tetejéig terjedő területen :)

A visszajelzéseket várjuk :

Futó János janosfuto@gmail.com

Asbóth Katalin  k.asboth2@gmail.com